Sokszor lehet szükség különböző oktatásokhoz, továbbképzésekhez, előadásokhoz teremre, ami nem mindig áll rendelkezésre. Természetesen ebből a célból is bérelhetünk kisebb-nagyobb helységeket a csoport létszámától, illetve a tevékenység jellegétől: elméleti oktatás esetén gyakran kisebb hely is elég, mint gyakorlati feladatok megoldásához. Sok cég szervezi külső helyszínre a tréningeket, továbbképzéseket, mert a munkahelyen rendelkezésre álló termek nem mindig felelnek meg a célnak, ráadásul jót is tehet a környezetváltozás.
Oktatási intézmények is bérelhetnek előadótermet, például amikor egy felújítás miatt nem férnek hozzá saját termeikhez, vagy a hallgatók, diákok létszáma ezt indokolttá teszi. Ebben az esetben fontos, hogy ugyanazokat a feltételeket lehessen biztosítani, mint az eredeti épületben: informatikai képzés esetén például alapfeltétel, hogy adottak legyenek a körülmények egyszerre több számítógép működtetéséhez, egy elsősegélynyújtó képzéshez pedig sok hely kell a különböző szituációs feladatok gyakorlásához.
Jó, ha nem a munkahelyi környezetben zajlik a csapatépítés!
A cégek gyakran viszik dolgozóikat csapatépítő tréningre, ami általában külső helyszínen zajlik. Ennek számos előnye van: összekovácsolja a kollégákat, ami sokat segíthet a munkamorálon is. Mindenki szeret kellemes, barátságos környezetben dolgozni, így a munka is jobban megy. A munkáltatónak is megéri, mert ha az emberek szeretnek bejárni a munkahelyükre és jól érzik magukat, jóval hatékonyabban tudják végezni a munkájukat, amiből a cég igen sokat profitálhat.
Az ilyen csapatépítéseket is érdemes külső helyszínre szervezni, hogy az alkalmazottak kiszakadhassanak megszokott, mindennapos környezetükből. A hangulat így oldottabb lehet, kevésbé érzik a munkavállalók „kötelezőnek” a jelenlétet, szívesebben vesznek részt a programokon. Nem ritka, hogy ezek a rendezvények többnaposak, ezekben az esetekben előfordul, hogy egy egész panziót, vagy kisebb szállodát bérelnek ki, így senki sem zavarhatja meg az alkalmazottakat.