Raktárbérlés

Sok a kacat? Nem fér el a pincében, de mégis a szívünköz nőttek? Nem probléma, béreljen mini-raktárat!

Bérelt raktárban is tárolhatjuk fölösleges tárgyainkat

Ha túl sok tárgyunk halmozódott fel, amit már nem tudunk otthon tárolni, érdemes lehet raktárhelyiséget bérelni, ahol mindenünk kényelmesen elfér.

raktár

A térképes kereső segítségével megtalálhatjuk a lakóhelyünkhöz legközelebb eső raktárt, így nem is kell sokat utaznunk, ha valamire szükségünk lenne. Legtöbbször régi holmik tárolására szokták ezt a megoldást választani, például ha a gyerekek felnőnek, nem feltétlenül szeretné az ember kidobni a gyerekkori játékaikat (jók lehetnek később akár az unokáknak is), otthon viszont fölöslegesen foglalják a helyet. Régi bútorok tárolására is alkalmas lehet egy ilyen raktár, amiket lecseréltünk ugyan szebbre, újabbra, de ettől még használhatók, ezért megválni tőlük nem akarunk.

Garázsbérlés

Nem szeretne az utcán parkolni? Félti az autóját? Béreljen garázst!

Garázsok külön bérlésére is van lehetőség, ezt persze különösen érdemes a lakóhelyhez közel bérelni.

zárt garázsElőfordulhat azonban, hogy nem a mindennapok során használt autóhoz kell a  garázs, sokan fizetnek például azért, hogy a téli hónapokban egy hajót  tárolhassanak fedett helyen, ebben az esetben nem feltétlenül fontos, hogy  közel legyen. Garázsbérléssel két legyet üthetünk egy csapásra, ugyanis ha elég  nagy a helyiség, autónk, hajónk, kerékpárjaink mellett más holmijainkat is  tárolhatjuk ott, ami otthon már nem fér el.

Gépkocsi beálló bérlés

Garázs bérlés során találkozhatunk teremgarázs ajánlatokkal is. Ilyen esetben egy nagy helységben több kisebb beálló hely áll rendelkezésre, hasonlóan a parkolókhoz.
Hagyományos garázs esetén egy kis helységet bérelhetünk, amely zárható, így az autó mellett robogót vagy kerkpárt, szerszámokat is tárolhatunk benne.

teremgarázs

A garázsok bérlése, raktárak bérlése ráadásul nem is szokott olyan sokba kerülni, és ha rászánjuk a pénzt, nem kevés  bosszúságtól kímélhetjük meg magunkat azáltal, hogy van hol tartani  feleslegessé vált tárgyainkat. Nem is beszélve arról, hogy vagyontárgyainkat biztonságos helyen tudhatjuk.

Teremfoglalás sportoláshoz

Megfelelő méretű tornaterem bérlése

A sportegyesületeknek, baráti társaságoknak is gondot jelent megfelelő helyet találni sporttevékenységük részére.

fitnessteremSportcentrumok, fitnesztermek is gyakran bérelt helységben működnek. Ebben az esetben is fontos, hogy a terem elég nagy legyen, hogy minden futópad és más gépek, eszközök beférjenek, emellett bírnia is kell ezek üzemeltetését.Ilyen esetekben több teremre is szükség lehet a különböző mozgásformák miatt: a csoportos aerobic, jóga, zumba és egyéb órákhoz is külön hely kell, ahogy a konditeremnek is, emellett öltözőket, zuhanyzókat is biztosítani kell a higiénia érdekében.
A sportegyesületeknek gondot jelent megfelelő tornatermet vagy sportpályát találnia.

Teremfoglalás iskolában

Tavasszal, nyáron a sportolás nem gond a szabadban, de esőben, hóban mindenképpen zárt helyszín kell a sporttevékenységhez. Ilyenkor az egyesület vezetőjének termet, tornatermet – helyszínt kell biztosítanaia a sportegyesület részére. Legegyszerűbb módja a termet bérelni. Ha megvan a megfelelő heszín, nincs más hátra le kell foglalni a termet.

tornaterem sportoláshoz

Az iskolák szűkös anyagi forrásokkal rendelkeznek, ezért sok esetben a tornatermeiket kiadják bérbe egyesületeknek vagy magánszemélyeknek is.
A tornatermeket a tanítási idő után lehet lefoglalni, de az iskolák egészen késő estig lehetőséget biztosítanak a teremfoglalásra.

Terembérlés iskolai rendezvényhez

Ballagások, szalagavatók, diplomaosztók – nem mindig elég a hely

Iskolák is gyakran bérelnek termeket ballagások, szalagavatók magtartására, mert a rendelkezésre álló termek, helyiségek nem elég nagyok, vagy csak nem kellően ünnepélyesek egy ilyen alkalomhoz.

Nem minden iskola rendelkezik szép, nagy helységekkel, többnyire a legnagyobb a tornaterem, aminek a hangulata nem illik egy ilyen színvonalú esemény megtartásához, ráadásul a szülőkkel, barátokkal együtt még ez is kicsinek bizonyulhat. Ezt a problémát a legtöbb esetben úgy oldják meg, hogy egy külső helyszínen bérelnek termet, ahol mindenki kényelmesen elfér, és illik is a rendezvényhez.

Népszerűek szalagavatókon például a színháztermek, itt ugyanis a színpad is elég nagy ahhoz, hogy egy egész osztály elő tudja adni a megtanult táncot, nem kell egymást lökdösni, így a műsor is jobban sikerülhet, ráadásul a környezet is szép. További előny, hogy a hangosítás például a színháztermekben többnyire megoldott, hiszen amúgy is szükség van a terem mindennapi használata során ilyen technikai eszközökre, emellett a ruhatár is biztosított, valamint büfé is rendelkezésre áll.

terem szalagavatóhoz

A ballagások általában az iskola épületében zajlanak, de a legtöbb család egy vacsorával is megünnepli a diák ballagását, amihez már szükség lehet terembérlésre. Bár leggyakrabban egy éttermet választanak erre a célra, itt is felvetődhet, hogy kibérelik az egész helyet, vagy annak egy részét, hogy zárt körben ünnepelhessenek.

terem diplomaosztóhozAz egyetemek és a főiskolák legtöbbször külső helyszínre szervezik a diplomaosztót: az iskola épületében igen ritkán fér el mindenki kényelmesen, hiszen egyszerre több karon, több szakon szereznek a hallgatók diplomát, a meghívottakkal együtt pedig ez több ezer ember elhelyezését teszi szükségessé.
Az esetek többségében ezt konferenciatermek bérlésével oldják meg, azonban még ilyenkor is általában karonként tartják meg az ünnepséget, hogy ne legyen a hely túlzsúfolt, a rendezvény pedig túl hosszú.

Gondoskodjon időben a teremfoglalásról, terembérlésről!

Terembérlés esküvőre

Talán az egyik leggyakoribb esemény, amihez magánszemélyek bérelnek termet, az esküvő. Mindenki azt szeretné, ha ez a nap tökéletes lenne az életében, ebben pedig hatalmas szerepe van a tökéletes helyszínnek, így ezen nem érdemes spórolni.

A polgári szertartás ugyan tartható a helyi polgármesteri hivatalokban, ez azonban nem mindig kellően ünnepélyes, ráadásul, ha a násznép nagy, nem is mindig fér be mindenki, ami igen kellemetlen lehet.

esküvői terem

Megoldást jelenthet a problémára, ha külső helyszínen bérelünk termet, aminek a befogadóképessége is megfelelő számunkra, emellett a hangulata is kellően ünnepélyes, színvonalas. A termek már jó előre le vannak foglalva, ezért időben el kell kezdeni a keresgélést, hogy megfelelő termet találjunk az eskövőhöz. Időben foglaljon termet!

A vacsorát többnyire étteremben tartják, azonban ezzel is számos probléma adódhat.
Előfordulhat, hogy a kiszemelt étteremben nem férünk el kényelmesen, mert nincs különterem vagy szabad helység.
Ilyenkor nem érdemes ragaszkodni hozzá, mert nagyon kellemetlen lehet, ha nincs elég hely táncolni, a vendégek egymáson másznak át. Ha az étterem konyhájához ragaszkodunk, megtehetjük, hogy egy külső helyszínen fogalunk termet, és az eredetileg választott étterem személyzetét kérjük fel az ételek biztosítására, a vacsora lebonyolítására, így mindent megkaphatunk, amire vágytunk, és a hellyel sem lehet probléma.

Gyakran anyagilag is jobban járunk, ha ezt a lehetőséget vesszük igénybe, ugyanis sok étterem számol zárási idő után felárat a plusz nyitva tartásért, ezen kívül van, hogy azért is külön fizetni kell, hogy a választott teremben csak a meghívottak tartózkodhassanak.

eskovoreHa külön termet bérelünk egy esküvőre, megkímélhetjük magunkat a dekorációval járó munkától is: sok cég szolgáltatásai között szerepel, hogy némi felárért biztosítják a díszítést is, ami igény szerint kérhető: általában része a csomagnak a székszoknya, a terítés, de kérésre a virágokat is biztosítják, sőt, azt is megmondhatjuk, hogy miből milyen színt szeretnénk.

Ez sok esetben nagyon megéri, a kért felár ugyanis többnyire jóval kevesebb, mint amennyibe minden egyes díszítőelem megvásárlása kerülne, és időt és energiát is megtakaríthatunk vele.

Irodabérlés hosszútávon

Hosszú távra is lehet termet bérelni

irodabérlés

Nem csak alkalmi rendezvényekre adnak ki helységeket, igen elterjedt, hogy aki valamilyen üzletet szeretne nyitni, nem megveszi az ehhez szükséges helyet, hanem bérli. Bár ez folyamatosan pénzbe kerül, jóval egyszerűbb lehet egy jó állapotú ingatlant bérelni, mint megvenni egyet, amit aztán esetleg fel kell újítani, vagy át kell alakítani olyanra, ahogy nekünk leginkább megfelel. Ha bérelünk egy helyet, kedvünkre válogathatunk addig, amíg meg nem találjuk a számunkra tökéletes adottságokkal rendelkező termet vagy termeket.

irodabérlésA tulajdonosoknak is jó üzlet lehet ez, hiszen folyamatos bevételhez juthat azáltal, hogy a bérlő fizet a kiadott helyért. Ha nekünk éppen nincs szükségünk egy tulajdonunkban lévő ingatlanra, az gyakran pluszköltségekkel jár: fizetni kell bizonyos készenléti díjakat, esetleg közös költséget, télen a fűtést. Ha kiadjuk, mindezt fizeti a bérlő, és ezen felül is bevételhez juthatunk, így minden szempontból jobban járunk. Igaz, megvan a kockázata annak, hogy a bérlő nem úgy használja a helyet, ahogy abban megállapodtunk, de megfelelő szerződés birtokában ez esetben érvényesíthetjük a jogainkat, valamint kauciót is kérhetünk, amiből az esetleges károkat fedezhetjük szükség esetén.

Oktatások külső helyszínen

Sokszor lehet szükség különböző oktatásokhoz, továbbképzésekhez, előadásokhoz teremre, ami nem mindig áll rendelkezésre. Természetesen ebből a célból is bérelhetünk kisebb-nagyobb helységeket a csoport létszámától, illetve a tevékenység jellegétől: elméleti oktatás esetén gyakran kisebb hely is elég, mint gyakorlati feladatok megoldásához. Sok cég szervezi külső helyszínre a tréningeket, továbbképzéseket, mert a munkahelyen rendelkezésre álló termek nem mindig felelnek meg a célnak, ráadásul jót is tehet a környezetváltozás.

oktatási terem

oktatásOktatási intézmények is bérelhetnek előadótermet, például amikor egy felújítás miatt nem férnek hozzá saját termeikhez, vagy a hallgatók, diákok létszáma ezt indokolttá teszi. Ebben az esetben fontos, hogy ugyanazokat a feltételeket lehessen biztosítani, mint az eredeti épületben: informatikai képzés esetén például alapfeltétel, hogy adottak legyenek a körülmények egyszerre több számítógép működtetéséhez, egy elsősegélynyújtó képzéshez pedig sok hely kell a különböző szituációs feladatok gyakorlásához.

Jó, ha nem a munkahelyi környezetben zajlik a csapatépítés!

A cégek gyakran viszik dolgozóikat csapatépítő tréningre, ami általában külső helyszínen zajlik. Ennek számos előnye van: összekovácsolja a kollégákat, ami sokat segíthet a munkamorálon is. Mindenki szeret kellemes, barátságos környezetben dolgozni, így a munka is jobban megy. A munkáltatónak is megéri, mert ha az emberek szeretnek bejárni a munkahelyükre és jól érzik magukat, jóval hatékonyabban tudják végezni a munkájukat, amiből a cég igen sokat profitálhat.

csapatépítés

Az ilyen csapatépítéseket is érdemes külső helyszínre szervezni, hogy az alkalmazottak kiszakadhassanak megszokott, mindennapos környezetükből. A hangulat így oldottabb lehet, kevésbé érzik a munkavállalók „kötelezőnek” a jelenlétet, szívesebben vesznek részt a programokon. Nem ritka, hogy ezek a rendezvények többnaposak, ezekben az esetekben előfordul, hogy egy egész panziót, vagy kisebb szállodát bérelnek ki, így senki sem zavarhatja meg az alkalmazottakat.

Fontos az akusztika egy sajtótájékoztatón

Teremfoglalási szempontok sajtótájékoztatóhoz

Gyakran bérelnek termet sajtótájékoztatók megtartásához is, ugyanis nem minden szervezet rendelkezik saját helyiséggel, ahová elhívhatná a sajtó képviselőit. Ezeknek a rendezvényeknek kiemelt jelentősége van: minden fontos eseményről a sajtón keresztül értesülnek az emberek, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy milyen környezetben adnak tájékoztatást. Nem ritka, hogy a sajtótájékoztató szervezői egy reggelire vagy ebédre is meghívják a média képviselőit, így gyakran van szükség asztalokra, tárolóedényekre, de akár kiszolgáló személyzetre is.

sajtótájékoztató

Egy sajtótájékoztatóhoz nincs szükség nagy teremre, általában egy kisebb helység is megfelel a célnak. A technikai feltételek azonban itt is fontosak lehetnek: előfordul például, hogy ábrákkal illusztrálják az elhangzottakat, ehhez szükség van számítógépre és kivetítőre.

sajtótájékoztatóLényeges, hogy a terem akusztikája is megfelelő legyen – igen kellemetlen, ha a hátsó sorban ülők nem hallják a beszélőt, vagy épp a tévések nem tudják megfelelő minőségben rögzíteni a hangot. Sajtótájékoztatókat a legkülönbözőbb helyszíneken lehet tartani: egyetemek, főiskolák épületében, hotelekben, vagy akár valamilyen szervezet székhelyén. Jó ötlet, ha egy ilyen rendezvényre asztalokat is biztosítunk, hogy az újságírók kényelmesen jegyzetelhessenek.

Érdemes gondoskodni egy külön teremről is, ahol lehet készíteni személyes interjúkat. Gyakori, hogy az újságírók úgy próbálják színesebbé tenni az anyagot, hogy megszólaltatnak a témában érintett személyeket, ehhez pedig nyugodt, csendes környezetre van szükség, hogy a beszélgetés zavartalan legyen, illetve hogy a hang rögzítése se jelentsen problémát.